Ünnep az idősek tiszteletére

403

Mottó: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsid. 13,5)

 

Bevett szokás szerint mi, élesdiek, november első vasárnapján tartjuk az idősek találkozóját. Délután 3 órakor, a harangok hívó szavára összegyűltek a hívek a Bocskai István Kulturális-, Közösségi- és Szórvány Központba, ahol az ünnepséget tartottuk. Szépen megterített asztal és kellemes meleg fogadta az érkezőket. Hála az Úrnak, szép számban voltunk jelen.
Dénes István Lukács esperes úr köszöntötte az egybegyűlteket. Az áhítatot Fehérvári István gyakornok lelkipásztor tartotta, aki a 25. zsoltárunk eléneklése után Pál Apostol
Korinthusbeliekhez írt első levele 12: 20-27 versét olvasta és magyarázta. Imával, végül a 481. énekkel zárult az áhítat. Ezután a Hozsánna Nőszövetség szolgálata következett. Négy éneket énekeltünk: a „Szeretnék énekelni Néked”, „Hálát adok Uram”, „Biblia”, „Jót kívánunk ma neked” címűeket – köszönjük gyakornok lelkészünknek az énekek betanítását. Elhangzott négy vers is. Legrand: Az idősek tisztelete, Reményik Sándor: A fordító, Magyar Ottó: Az élet alkonyán és Amikor megöregszel, Karácsony Ilona, Horváth Klára, Fejes Éva és Jakab Katalin
előadásában. Majd mindannyian a 452. éneket énekeltük. Meglepetésként 8 fiatal kedveskedett nekünk énekléssel-gitározással, Kajántó Judit tanárnő vezetésével. Négy énekszámot adtak elő, köztük azokat is, amelyekkel Telegden részt vettek és tovább is jutottak a Ki mit tud elődöntőjén.
Ezt követően Karbunár György humoros felolvasása következett. Mottó: „Ne hagyjuk,
hogy az életkorunk átvegye a vezetést! És ha elmúltam 70 vagy 80, akkor mi van?!” Majd
Kálmán József szólt a jelenlevő fiatalokhoz is, és olvasott fel a Bibliából. Végezetül pedig a Hozsánna Nőszövetség által késztett szeretetvendégség következett, töltött káposztát és kalácsot szolgáltak fel azoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték az eseményt. Jó hangulatban telt a délután.
Még elmenetel előtt elénekeltük a „Szeressük egymást gyerekek” című dalt. Dénes István Lukács esperes úr egy-egy szép emléklapot nyújtott át a jelenlévőknek, Tóth Erzsébet
presbiternő pedig egy kis ajándékcsomaggal lepett meg mindenkit. Az RMDSZ
Nőszervezete egy-egy 2017-es naptárral és üdvözlőlappal kedveskedett a szépkorúaknak.
Köszönjük az ajándékokat!
Köszönjük minden presbiternőnek, presbiternek a sok segítséget. Kérjük a jóistent, hogy 1 év múlva hiánytalanul ismét találkozhassunk. Úgy legyen!

Kajántó Lenke, nőszövetségi elnök

 
 
Adrian Fora
Fondator și Redactor-șef al AlesdOnline, Adrian Fora lucrează în presa locală din 2007, este membru al Uniunii Ziariștilor Profesioniști din România și al Asociaţiei DJ-lor Profesionişti din România. A început să lucreze ca Dj, reporter și apoi ca redactor-șef în redacția Radio Transilvania Aleșd. Scrie reportaje pe care le ilustrează adesea cu fotografii și informații din toate domeniile de activitate, plecând de la administrație și politică și ajungând pâna la sport sau la viața agitată a orașului Aleșd și a celorlalte localități din Bihor. Crede că baza meseriei de jurnalist stă în munca de teren și în discuțiile cu oamenii.