Az élesdi Szőlészeti és Gyümölcsészeti Egyesület hagyományteremtő jelleggel, immár második alkalommal szervezte meg ünnepi rendevényét, hogy népszerűsítse a helyi és környékbeli borokat. A főszervezők és egyben az est házigazdái Pusztai Sándor és felesége Olimpia, illetve az egyesület tagjai mindent megtettek azért, hogy felejthetetlen élményben legyen részük a bort, a jókedvet, a jó ételeket kedvelő vendégeknek.
Már a Toni vendégház bejáratánál mosolygó szervezők várták vendégeiket, s a kezdő hét órára gazdára is találtak a 150 főnek kitöltött pezsgőspoharak. Mindenki megkapta a műsortervet és elfoglalhatta helyét az ízlésesen feldíszített asztaloknál, amikre finomabbnál finomabb ételek és italok voltak tálalva.
Az est folyamán román és magyar nyelven folytak a köszöntések, a bemutatások és a programok ismertetése, óramű pontossággal követték egymást az események. Pusztai Sándor, az egyesület elnöke, megköszönte a népes jelenlétet és bemutatta az egyesület eddigi munkáját, méltatta tagjainak sikereit, maga mellé hívva a jelenlevőket. „Kitűnő évet zárt egyesületünk, hiszen a statisztikai eredményekből is kitűnik, szinte alig volt olyan megmérettetés, ahonnan tagjaink ne érmekkel tértek volna haza. Sőt, egy nagyváradi versenyen épp egy élesdi bor lett kiválasztva, hogy részt vegyen az országos versenyen. Büszkeséggel tölt el, hogy egy erdélyi borverseny fináléjába 13 borunk jutott be, és nyertünk 4 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzérmet. Ezért a szervezőkkel megegyezve jövőre, a 20. ilyen jellegű versenyt Élesden fogják tartani, ami nagy elismerésnek számít.” Majd hozzátette: „Már csak a miniszteri jóváhagyásra várunk, hogy Pusztaújlaktól Őssiig szőlészeti vidéknek nevezhessük szűkebb kis hazánkat.”
Ízletes volt a vacsora, kellemes volt a zene Fora Adrian lemezlovas jóvoltából, és kitűnőnek bizonyult mind a 12 féle bor, amit megkóstolhattunk: Traminit, Cabernet+ Nagyburgundit Kajántó Pál picészetéből, Popa Sorin Olasz Rizlingjét és Cabernet Sauvignon+ Merlotját, Sárga Muskotályt és Fekete Leánykát Fetea Ioan borosgazdától, Török Attilától Irsai Olivér, Chardonnay és Cabernet Sauvignon Rosé került a poharakba, Horváth Zsolt pinészetéből a Biankát, s természetesen Pusztai Sándor pincészetéből egy-egy félszáraz Cabernet Sauvignon Rosé és Chardonnay. Emlékezetesek voltak a nagyváradi művészek zenés-táncos előadások is: Vass Sonia román és angol nyelvű slágereket énekelt, igen nagy átéléssel, Molnár Júlia színésznő lelket gyönyörködtető operett-csokrot adott át, melyből nem hiányozhatott Fényes Szabolcs szerzeménye sem, a Cornel Ogrean vezette Cool Style tánccsapat pedig tehetségével, lendületével és interaktivitásával lehengerelte a közönséget. Vacsora közben a pincérek újra s újra teletöltötték poharainkat abból a borból, ami a legjobban ízlett. Ezek mind díjnyertes borok voltak, amik öregbítették borászaink, városunk és a környék hírtnevét több régiós, országos vagy nemzetközi versenyen, fényes bizonyítékként láthattuk a sok érmet, kupát, oklevelet, amik egy fő helyen voltak kiállítva.
Az est díszmeghívottja Kiss Zoltán borszakértő, borbíráló volt, aki az élesdi és környékbeli borászok sikereit méltatta, majd az általa, a tombolára felajánlott borokról szólt, bemutatván a szőlőfajtákat is, amiből készültek. Sok sikert kívánt a házigazdának úgy a borászkodásban, mint rendezvényszervezésben.
A II. Borbál értékes borok kisorsolásával, tombol gazdagította repertoárját, amit a szervező egyesület tagjai ajánlottak fel, a résztvevők nagy megelégedésére. Szívből köszönjük a lelkes, pontosan megtervezett szervezést Pusztai Sándornak és segítőinek, kitűnően éreztük magunkat, élményekkel gazdagodtunk.
Ciavoiné Létai Andrea