-0.1 C
Aleşd
marți, 18 februarie 2025
Blue Container Aleșd

Az élesdi magyarság ’48-ra emlékező ünnepe

Ünnepi gyermekműsor és lelkesítő beszédek

Zsúfolásig megtelt március idusán a helyi, szépen felújított római katolikus templom, ahol Kubalak Peter esperes köszöntötte az ünneplőket, majd az ökuménia jegyében, az ige hirdetésére kérte szolgatárását nt. Balla Sándor református lelkipásztort. „Úgy emlékezünk itt a szabadságra való törekvésre, mint méltó utódai a hősöknek.”- mondta a lelkész, majd így folytatta: „Kötelességünk előre is nézni, hogy egy népként lássuk és tervezzük keresztyén, magyar jövőnket.” Jeremiás 29: 4-7. versei alapján arra kérte a gyülekezetet, hogy legyen Isten népe, építve „házakat és belakva azokat”, hogy „házasodjanak, szaporodjanak és meg ne kevesüljenek”! Ezt követően Kerekes Brigitta óvodapedagógus piciny csapata mutatta be ünnepi műsorát, lelkesen énekelve, bátran szavalva és saját készítésű zászlóikat is megmutatták az örvendező gyülekezetnek.

Őket Ciavoiné Létai Andrea tanítónő összevont 2-3. osztályosai követték, akik kortársköltőnk, a nemrég személyesen is megismert Mentovics Éva verseit mondták nagy átéléssel, szép kiejtéssel és bátran, az énekszámokat pedig furulyadallamok előzték meg, illetve saját készítésű dobon való zenélés és gitárkiséret tette szebbé, érdekesebbé a szolgálatot. Juhász Éva magyartanár és Pustai Gabriela énektanár felsős csapata komolyabb ünnepi műsorral készült, ügyesen mutatták be a ’48-as eseményeket versben és dalban egyaránt. A színes verses- énekes műsorok után Dezső József református presbiter, egyben hagyományőrző huszár Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke levelét olvasta fel, aki többek között arra figyelmezetette az élesdi magyarokat is, hogy „csak akkor győzhetünk, ha büszkén vállaljuk nyelvünket, kultúránkat és nemzeti jelképeinket”. Kajántó Pál alpolgármester, helyi RMDSZ- elnök megköszönte, hogy az élesdiek segítették aláírásukkal a szövetségnek az európai parlamenti választásokon való elindulását, és feltétlenül számít majd a személyes megjelenésre is a szavazás napján, mert „csak akkor tudjuk elérni céljainkat, ha erős magyar képviselettel rendelkezünk, ami fontosnak tartja az európai kisebbségvédelmi törvény kiharcolását és az uniós támogatások megőrzését.” Egy örömteli bejelentést is tett: magyar bölcsőde és óvoda fog épülni Élesden. A márciusi ifjakra, a hősökre emlékező mise a Himnusz és a Szózat eléneklésével ért véget.

Koszorúzás a temetőben és közös ünneplés a Pilvaxban

A gyönyörű, verőfényes és meleg délutáni ünneplést, a város utcáin végig menve a temetőben folyattuk. Itt Kossuth- nótákat énekeltünk, meghallgattuk Székely Viktória tanuló versmondását, és sorban elhelyeztük a koszorúkat, a virágokat. Az emlékezés koszorúit Dávid honvéd kopjafájánál a városvezetés, az egyházak, a Castrum Egyesület, a magyar pedagógusok részéről, azok elöljárói, képviselői helyezték el. Közben a Bocskai Kulturális- és Szórványközpont nemzeti színekbe borult és átalakult Pilvax kávéházzá, ahol nemcsak kávét, hanem teát, aprósüteményt és bort is felszolgáltak a szorgos hölgysereg. Itt Kajántó Jutka tanárnő fáradhatatlan munkájának gyümölcseiben csodálkozhattunk. Az ő lelkesedése és szaktudása nélkül nagyon szegényes lenne Élesd kulturális élete, példát mutat Ő nekünk nemcsak élen járásból, hiszen mindegyik gyermeke zeneértő, hanem minőségi énekoktatásból és a minden generációval való szótértésből.

Sorra felléptek csoportjai: a kis- és nagy furulyások, a gitárosok, az ÉREKK csoport, aki dalt is tanított az ünneplőknek, s legvégül az örökifjak, az ökumenikus Hozsánna énekkar, amit visszatapsolt a hálás közönség. Szebbnél szebb dalok, nóták, dallamok lengték be mindannyiunk lelkét, megtapasztalva, hogy „a csüggedőnek mindig rossz napja van,a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.”

Ciavoiné Létai Andrea tanító

URMĂREȘTE-NE ȘI PE

36,920FaniÎmi place
1,737CititoriConectați-vă
1,002CititoriConectați-vă
44CititoriConectați-vă
1,770AbonațiAbonați-vă

ULTIMELE ȘTIRI