
A helyi Constantin Şerban Elméleti Líceum és a Castrum Egyesület közös szervezésében, immár X. Alkalommal szerveztük meg a Lugosi Mihály szépolvasóversenyt. A kezdeményezőket segítette néhány nagylelkű magánember és pártfogó, mint a helyi Református Egyházközség és a Nőszövetség, az érdekvédelmi szervezet és az Önkormányzat, a Pro Universitate Partium, a Románia Máltai Szeretetszolgálat nagyváradi fiókja, a határon túlról pedig a Videoton Holding Zrt., a Nagycsaládosok Dévaványai Egyesülete, a Garbó és Parakletos Kiadók. Köszönet minden adományért! A versenyre a környékről, Bihar-, Szilágy- és első ízben Kolozs megyéből, illetve az anyaországból érkeztek harmadik és negyedik osztályos tanulók, összesen 60-an. A verseny fővédnöke dr. PETŐ CSILLA szaktanfelügyelő, emblematikus képviselője a tudásnak, mint érték, egyetemi tanár, elhivatott pedagógus, a felnőttképzésben, az alternatív oktatásban is jártas szakember, mindig a jó és igaz kezdeményezések lelkes támogatója.
A megyeközi- és határon átívelő megmérettetésre, 2018. május 3-án került sor és ezúttal is tisztelegni kívánt néhai Lugosi Mihály élesdi református lelkipásztor emléke előtt, méltó mérföldkő akart lenni a résztvevők nyelvi tudásának továbbfejlesztésében, drága anyanyelvünk ápolásában, az olvasás iránti érdeklődés és a kíváncsiság ébrentartásában.
Ebben az évben a legszebben olvasók Örvéndről, Érmihályfalváról, Krasznáról, Mezőtelkiből, Nagyváradról, Nagyfaluból, Sarmaságról, Szilágyballáról, Szilágypanitból, Zilahról, Szamosújvárról, Szilágycsehből, Szilágyperecsenből, illetve Nyíradonyból, Debrecenből, Bocskaikertből, Dévaványáról és természetesen az élesdi iskolából érkeztek, összesen 24 harmadikos és 36 negyedikes kisdiák, akik egy szépirodalmi szöveggel készültek a versenyre, majd egy ismeretlen szöveg felolvasásával bizonyították tehetségüket.
A verseny osztályonkénti megnyitóján ünnepi gondolataikat tolmácsolták Todoca Ioan, Élesd város polgármestere és Kajántó Pál alpolgármester, Antonescu Liliana, a Constantin Şerban Elméleti Líceum igazgatónője és Bucsiás Levente aligazgató. Ezt a meghívott református lelkészek nt. Fehérvári István Csaba és nt. Lugosi Dániel nyitó áhítata követett. Minden évfolyamon ünnepi szolgálattal készültek a helyi diákok: az élesdi iskola legkisebbjeit Kerekes Brigitta óvónő készítette fel, míg Fésüs Márk Levente, másodikos tanulót alulírott, mindnyájan lelkesen köszöntötték vendégeinket. A verseny moderátorai sorra szólították a tanulókat: a harmadikosokat Birinyi Éva tanítónő és segítői: Nagy Csilla és Csóka Bianka Antónia I. éves főiskolai hallgatók, a negyedikeseket pedig Juhász Éva magyartanár, segítői pedig Várdainé Demján Ivett Szilvia és Bajgyik Anasztázia, szintén I. éves főiskolai hallgatók voltak. Köszönet munkájukért! Mint ahogy szívből köszönjük a szakavatott zsűri munkáját is, a harmadikosoknál Hübner Piroska nyugdíjas tanítónő, Lugosi-Teleki Enikő magyartanár és Fási Ágnes tanítónő, míg a negyedikeseknél Jakab Katalin nyugdíjas tanítónő, dr. Pető Csilla szaktanfelügyelő és Bacsadi Izabella tanítónő alkották az ítészek csapatát.
Értékelésünk során főleg a következő szempontokat vették figyelembe: a szöveg pontos, értő olvasása a jelentéstartalomnak és az írásjeleknek megfelelően, a szöveg hangulatának érzékeltetése (hangerő, hangszín, hanglejtés, hangsúly, tempó), majd meghozták döntéseiket. Eszerint a harmadikosokál 2 első (Karsai Krsitóf Érmihályfalváról, tanítója Gábor Éva, Nilgesz Irisz Nagyváradról, tanítója Krasznai Tünde), 2 második (Tyúkodi Artúr Zilahról, tanítója Csepei Ibolya, Simon Erik Szilágyballáról, Király Anna diákja), 2 harmadik díjat (a nagyváradi Kapás Nátán Péter, Reich Ilona tanulója, Szalánszki Friderika Erzsébet Zilahról, Székely Gizella diákja), míg a negyedikeseknél 6 első díjat osztottak ki: a debreceni Boda Lilinek és Komócsin Zsófiának (tanítójuk Dremák Edit), a nagyfalusi Deák Viktóriának (tanítója Szilágyi Benedek Margit), a bocskaikerti Szőllős Petrának (tanítója Fási Ágnes), az érmihályfalvi Láng Natáliának (Vanyó Kecskés Éva diákjának) és az élesdi Dénes Anikó Zselykének (tanítója Domján Emilia Klára). Gratulálunk a díjazottaknak és a felkészítő pedagógusoknak! Ugyanolyan nagy örömmel gratulálunk a többieknek is, akik jubileumi verseny lévén, különdíjasok lettek, bőkezű támogatóinknak köszönhetően. Így senki sem távozott üres kézzel, minden gyermek emléklapot, plüssjátékot, édességet, más játékokat és több könyvet kapott, de nem hiányozhatott a szülinapi torta sem, amit Szilágyi Jutka és Abrudán Eszter anyukák készítettek. A Teremtő áldja meg minden segítő, adakozó és résztvevő életét és munkáját.
Köszönet a felkészítő pedagógusoknak munkájukért, segítségükért, hogy az idei verseny is ilyen magas színvonalú lehetett! Külön köszönöm Bacsadi Izabella szilágyperecseni és Gábor Éva érmihályfalvi tanítóknak, amiért évről- évre fáradhatatlanul és lelkesen szervezik a megyei, körzeti fordulókat, Varkucs Róbert révi magyartanárnak a magávalragadó, interaktív irodalmi műsort, Villányi Zoltánnak az izgalmas riportkészítést, az élesdi alsós- és felsős kollégáknak az önzetlen segítséget, a szülőknek a lelkes- és a támogatóknak a hathatós segítséget, amivel lehetővé tették a résztvevő vendégek és versenyzők megvendégelését, a versenyzők díjazását, a vetélkedő színvonalának emelését, városunk és iskolánk hírnevének öregbítését.
Így együtt bebizonyíthattuk, Apáczai Csere János szavaival élve, hogy „…azok közül, akik tanulmányaikban elő tudják segíteni a magyar ifjúságot, én a legkisebb, de azok közül, akik elő akarják segíteni, a legnagyobb vagyok”.
Ciavoiné Létai Andrea, főszervező tanító