Hagyománnyá vált, hogy a Körös- menti kisvárosban minden ősszel megünneplik a szőlőtermést istentisztelettel, táncos körmenettel az utcákon és esti bállal. Ez azért is fontos, hogy egy jót beszélgethessenek, vidáman nótázhassanak és a viszontlátás örömében találkozhassanak a távolra szakadt családok, baráti társaságok és a különböző nemzedékek.
Szeptember 29-e nagy izgalmakat tartogatott főleg a legkisebbek számára, akik életük első szüreti mulatságára készültek. A Constantin Șerban Elméleti Líceum óvodásai, éppúgy mint iskolás társaik több hétig gyakorolták a népi gyermekjátékokat, a népdalokat és a pedagógusok által kitalált koreográfiákat. Az ő előadásukat kiegészítették a „nagyobbak” nagyszerű tánca, amivel a városlakókat és a szüreti felvonulókat megvendégelő családokat örvendeztették meg. Ezt a színes, vidám ének- mondóka- játék- néptánc kavalkádot az istentisztelet után és az este megnyitásaként adták elő, amit a hálás közönség nagy tapssal jutalmazott. A táncot oktatóknak (Kerekes Brigitta óvónő, Domján Emília, Ciavoiné Létai Andrea Hajnalka tanítók, Várdai Szilvia II. éves tanítójelölt) köszönik a közreműködést.
Az istentiszteleten nt. Balla Sándor a 103. zsoltár 1-5 versei alapján hirdette az igét, amiben azt hangsúlyozta, hogy legyen hálás az istenfélő ember mindenért, amit az Úrtól kap. „Örüljön az élesdi közösség, főleg annak, hogy vannak hagyományai, hogy a gyermekekben ott van a jövő. Ez pedig a magyar közösség jövője, ha bomlasszák is azt.” A lelkipásztor arra is kérte a gyülekezetet, hogy tartozzon a közösséghez, tegyen érte, legyen Isten eszköze, ami a jó és igaz javára munkálkodik, hálás szívvel megköszönve Neki életünket, családjainkat.
A helyi érdekvédelmi szervezet főszervezésében, Váradi Zsolt városi tanácsos irányításával és a választmány segítő munkája nyomán, mindenki megtalálhatta a számára kellemes kikapcsolódást: megható és lélekemelő volt az istentistelet, érdekesek és szépek voltak a táncok, gazdagon terítettek a szüreti menetet fogadó asztalok, Dezső József csőszmester hivogatását nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták szerte a városban, este finom falatok és jó italok várták a bálozókat, a jó hangulatról a Nagyváradról érkezett Kiss Csaba és Kiss Ervin gondoskodtak, s nem utolsó sorban értékes tombolatárgyakat sorsoltak ki éjfélkor.
Az élesdi RMDSZ minden segítőnek, támogatónak nagyon szépen megköszöni a munkáját, továbbá mindazoknak is, akik megjelenésükkel támogatták az eseményt, Isten gazdag áldását kívánva életükre.
Ciavoiné Létai Andrea Hajnalka, választmányi tag