AcasăMagyarTÖRTÉNETEK PETŐFIRŐL ...3. rész

TÖRTÉNETEK PETŐFIRŐL …3. rész

1841-44.  VÁNDORÁSOK IDŐSZAKA.

Amikor Petőfi, 1841 február végén Sopronban leszerelt, kevéssel múlt tizennyolc éves. Az elkövetkező három év vándorlásai olyannyira betöltik életét, hogy útjait nyomon követni is alig lehet. Életrajzírói sem egyformán írják le ezeket az eseményeket. Mikor, merre járt, mit csinált, mennyit időzött ezeken a helyeken? Ha volna valaki aki összeszámolná azokat a településeket, ahol Petőfi megfordult ebben a három évben és még azután is haláláig, bizonnyal nagyon meglepődne. Ha összeadnánk kilométerben a megtett útvonalainak hosszát, hát bizony egy komoly gyalogtúrázó is megirigyelhetné!

Lássuk csak sűrítve, a teljesség igénye nélkül, hogyan is zajlott a költő hányatott élete 1841-1844 között. Kezdjük az 1841-es esztendővel.

Sopronból Pápára ment unokatestvéréhez és barátaihoz. Orlayék itt iskolái folytatására marasztalták. A dolgok azonban nem jól alakultak, s ezért pár hét után elhagyta Pápát, azzal a szándékkal, hogy ősszel visszatér majd ide és folytatni fogja tanulmányait. Március végén már Pozsonyban találjuk. Erről barátja később így emlékezik vissza:

„Egy szép derült délután, Pozsonyban társaimmal a Duna-parton sétálva, rongyos nadrágú, iszonyúan szűk és kiszakadt nyári dolmányú fiatalembert pillantottam meg, felénk haladni. Ő köszönt. Alig ismertem meg, az út és a nyomorúság nagyon megtörte. Pedig Petőfi volt. Itt másfél hetet kénytelen kórházban tölteni. Le akarták beszélni arról, hogy tovább induljon, de Sándor hajthatatlan volt. A néhány forintot, amit búcsúzóul neki gyűjtöttek vonakodva átvette, hogy amíg színháztársulatot talál, legyen miből megélnie. Győrbe gyalogolt s innen hajón Pestre indul, majd gyalog folytatja Dunavecsére szüleihez. A katonáskodása idején apja levélben megbocsátott neki, így aztán semmi akadálya nem volt annak, hogy otthon szeretettel fogadják. Erről később így ír: „..örültek, hogy a katonaságtól megszabadultam, de azt akarták, hogy mészáros legyek… ”

Két hónapig maradt otthon. Anyjára hallgatva 1842 áprilisában felruccan Selmecre a bizonyítványáért. Hazaérve július derekán már ismét ég talpa alatt a föld, s anyja kérő, marasztaló szavai ellenére újra kezébe veszi a vándorbotját. Később a Távolból című gyönyörű versében emléket is állít ennek a marasztaló anyai szónak:

„..Kínok égtek a szülőkebelben,

Hogy búcsúmnak csókját ráleheltem,

S kínja lángi el nem aluvának Jéggyöngyétől szeme harmatának.

(Megj. Ez az utolsó sor különösen csodálatos!) Mint ölelt át reszkető karával Mint marasztott esdeklő szavával!

Oh, ha akkor látok a világba:

Nem marasztott volna tán hiába.„

Dunavecséről Pestre, onnan Veszprémbe majd Balatonfüredre ment. A tavon és Somogy mentén átkelve Ozorára ért, ahol beállt egy hattagú színésztársulatba. A sanyarú társaság később Tolna és Fehér megye kisebb községeiben, falvaiban játszott. Mikor a csoport mindenből kifogyva Mohácson feloszlott, Petőfi anyjának tett ígéretéhez hűen tanulmányainak folytatására készül. Először Sopronban, majd Pozsonyban tapogatózott iskola után, míg végül Pápán talál olyan körülményeket, hogy tovább tanulhasson.

Így az 1842-es esztendő már Pápán találja. A hetedik osztályt végzi és házitanítóskodásból tartja fenn magát. Fejlődésére rendkívül kedvezően hatott, hogy itt nemes törekvésű barátok vették körül: Jókai, Orlay, Kozma Sándor stb. Petőfi csakhamar feltűnt, nemcsak mint költő, hanem mint bíráló és szavaló is. Ezenkívül sokat olvas, többek között Schiller, Heine, de legfőképpen Vörösmarty műveit.

1842. május elején küldte el néhány versét Pestre a Bajza által szerkesztett Atheneum- hoz, az alábbi sorok kíséretében:

„ Tekintetes szerkesztő úr!

Ha csekély munkácskáim megjelenésre érdemesek, kérem őket az Atheneumba felvenni. Gyenge erőmet továbbra is ajánlva, vagyok a: Tekintetes, szerkesztő úrnak alázatos szolgája: Petrovics Sándor, tanuló

Pápán, máj.5.,1842.”

Nagy volt az öröm, hogy a Borozó című verse az Atheneum május 22-i számában már meg is jelent. Nemsokára a képzőtársaság év végi záróünnepélyén újabb sikereket ért el verseivel. Iskolai bizonyítványa jó lett, de ekkor ő már sejthette, hogy nem lesz értelme tanulmányait folytatni. A szünidőre Orlayval együtt indulnak el és először a Jókai családot látogatják meg Komáromban, azután Petőfi szüleinél időztek Dunavecsén majd Orlayéknál Mezőberényben. Innen átjöttek Debrecenbe is és meglátogatták Csokonai sírját. Petőfi ősszel megjelent ugyan Pápán, de tanulmányait már nem folytatta, mivel semmi munkalehetősége nem adódott.

„…mit tehettem egyebet – írta Orlaynak-, mint fölvettem a sapkámat, s amerre a sildje esett, arra indultam. ”

És jó irányba indította, mert Fehérvár felé ment, ahol éppen egy színésztársulat szerveződött. November elején Petőfi már e társulat tágja volt. Elkezdődött színészetének harmadik, egyben leghosszabb és legeredményesebb időszaka. Itt Fehérváron már komolyabb szerepeket kapott a társulatnál, annak ellenére, hogy termete nem volt előnyös színpadi szempontból, a hangja nem volt eléggé dörgő vagy olvadozó. Jókai szerint viszont remekül tudott paródiázni. A baj leginkább az volt, hogy hiányzott a pártoló közönség s így az előadó-helyiségek üresen tátongtak, s bizony pénzt sem kaptak.

1842 karácsonyán a költő felkereste Pesten Bajzát és Vörösmartyt. Álnéven, mutatkozott be egy bizonyos Petőfi megbízottja- | ként. Mit érezhetett mikor verseit dicsérték? Így aztán hamar felfedte kilétét és talán ekkor határozta el, hogy most már végérvényesen a Petőfi nevet választja. A következő év januárjának elején Fehérváron a színésztársulat felbomlott, de egy részük elhatározta, hogy saját szakállára színészkedik tovább. Petőfi is ezekhez csatlakozott és pár napi sikertelen fehérvári próbálkozás után a fellépéseket Kecskemétre helyezik át. Az itteni tartózkodást egyedül azt tette kellemessé, hogy ebben az időben Kecskeméten tartózkodott Jókai Mór is, aki itt folytatta jogi tanulmányait. Érdemes elidőzni az itteni találkozásukon, mert lényegében itt kerültek szoros baráti viszonyba és nem Pápán.

Jókai így emlékszik vissza:-„…egy napon betoppant hozzám hanyag öltözetben, vékony köpönyegben egy didergő alak.

– Ösmersz-e még?  

–Petrovics Sándor – kiáltám.

– Petőfi Sándor – igazítá ki, s e nevet akkor hallottam először. ”

Aztán elmondá, hogy ő most itt színész a Szabó-féle társulatnál, harminc váltóforint proporcióra. Ami annyit tesz, hogy ha van a kasszában nagyon sok pénz, akkor jut neki harmincszor egy forint, ha pedig nincs a kasszában semmi, akkor jut neki harminc- szor semmi.

(Folytatjuk)                                                                                      Homonnai Gábor

URMĂREȘTE-NE ȘI PE

41,274FaniÎmi place
1,735CititoriConectați-vă
1,038CititoriConectați-vă
44CititoriConectați-vă
2,060AbonațiAbonați-vă

ULTIMELE ȘTIRI