Történetek Petőfiről… (1. rész.)

261
 

Pontosabban történetek Petőfi életének utolsó tíz esztendejéből . Az olvasók közül sokan rácsodálkoznak majd ezen közel tíz részes összeállításra s jogosan felteszik a kérdést   van e értelme ismét Petőfiről írni , lehet e még itt  újat mondani ? Hiszen nagyjaink közül  ő róla tudunk a legtöbbet. Az alábbi 12 évvel ezelőtt készült   összeállítás sorozat, a Révi Magazin számára íródott, abból az alkalomból hogy abban az időben Rév község egy Petőfi mellszoborral gazdagodott. (lásd a mellékelt képen). Most  az akkor készült írás kerül megismétlésre, itt az Élesdi Hírvivőben. A költő fordulatokban gazdag, há­nyatott élete bőven szolgál érdekes történetekkel. Huszonhat és fél évet élt csupán, ezért életét nem években hanem hónapokban szokták mérni. Első­ként felelevenítenék egy olyan mozzanatot, amikor élete, sorsa fordulóponthoz érkezett.

 
  1. február 15., Selmecbánya:

 

Petőfi az 1837-38-as iskolai évben Aszódon volt diák. Apja – Petrovics István – nagy gondot fordított fia tanít­tatására. Megtehette ezt, mert anyagi helyzete szilárd volt. Jövedelmező vállalkozásai voltak; mészárszékek, kocsmák stb. Nem túlzott később a költő, amikor így emlékezett vissza| apja ez időbeli vagyonára:

„Háza, kertje, földje, pénze, mindene volt,

Alig tudta számát ökrének, lovának. ”

Amikor  Petőfi 1938 nyarán. Aszódról hazament

szünidőre, otthon minden megváltozott és a régi megszokott jólét helyett a nyomor válja. A Duna tavaszi áradása elvitte házukat, tanyájukat, jószágaikat. Az elszenvedett csapást, a károkat – Petrovics István – a reá jellemző szívós munkával és szorgalommal még be tudta volna hozni. A bukást az tetőzte be, hogy nagyobb kölcsönt – pénzösszeget – adott egy rokoná­nak, Salkovics Mihálynak, akinek még emellé egyéb adóssága­iért is kezességet vállalt. A rokon nem tudott fizetni, s Petrovics nem csak a pénzét vesztette el, hanem a jótállóit összegért ki megmaradt vagyonát is fel kellett áldoznia. A többszörös láztulajdonos feje fölött tető sem maradt. A családot a szom­szédok fogadták magukhoz egy időre. A dolog annyira megvi­selte a szorgalmas, jómódú embert, hogy többé már nem tudott újra talpra állni. Petőfi így ír erről később:

„Pénzét a hitetlen emberek csalása,

Házát, a Dunának habjai vitték el; ”

A megrázkódtatás Petőfit legérzékenyebb korában éri. Aszódról távoztában még a vagyonos gyermek öntudatával és biztonságával tekint a jövőbe. A történtek után most már semmi remény, semmi lehetőség, hogy tovább tanulhasson. Az ap­ja egyre kevésbé látta értelmét annak, hogy erejét meghaladó áldozatot hozzon gyereke taníttatásáért. Ekkor úgy tűnik, hogy reá és öccsére is apjuk mestersége a mészárosság vár. Valószínűleg az anyja bírta rá férjét,’ hogy a fiú – mégis a család büszkesége – tovább tanulhasson. A tandíjat egy évre, ha apró részletekben is, sikerült még valahogy összehozni. így Sándor ősszel újra iskolába mehetett, mint annyiszor újra, más helyre, más vidékre.

Petőfi – akkor még Petrovics – 1938 őszén megjelenik a felvidéki Selmecbányán, hogy folytassa iskoláit. Kitűnő aszó­i bizonyítványa lehetővé tette, hogy ingyen kosztot kapjon és felvegyék a líceum első osztályába. A városban   albérletben egy iszákos haj­dúnál lakik, közös szobá­ban azzal. A dolgok az el­ső hetekben kedvezően alakulnak, Sándor emi­nensnek indul. Ekkor még nem tudta, hogy az iskolá­ban kisebbfajta nemzetisé­gi háború dúlt. A kötelező tantárgyak mellett úgy ne­vezett tevékenységi körök jelentették a konfliktust kiváltó okot.

Az osztályfőnöké, bi­zonyos Lichard, a szlovák nemzeti ébredés elkötelezettje, híve volt. Ő biztosra vette hogy a Szabadszállásról újonnan érkezett Petrovics Sándor ne­ve és vallása – lutheránus – szerint biztosan az általa irányított Tót Irodalmi körbe fog benevezni. Elképzelhetjük a tanár megdöbbenését, amikor a fiú a Nemes Magyar Társaság nevű önképzőkörbe iratkozik, hiszen legkedvesebb tantárgya a ma­gyar történelem és a nagy római jellemek története \olt. Ezek­ben való jártasságát mindenki elismerte, kivéve az osztályfő­nökét, aki jól „megnézte” magának a renegátat.

Hamarosan elérte, hogy tanítványa megutálja kedvenc tan­tárgyát, a történelmet, az iskolát és egy kicsit az egész életet. Őt terheli hogy a fiú kizökken a megszokott kerékvágásból, s kemény – testi, lelki – szenvedéseknek itt van először kitéve. A tanár mentségére legyen, hogy nem sejtette, nem tudhatta kivel is van dolga. Neve negatívumként viszont fennmaradt az irodalom történetében, mert akarva, akaratlanul nagy befo­lyással volt Petőfi sorsának alakulására. Ugyanis félévkor, hit­tanból és római régiségtanból alig kielégítőt ad Sándornak és magyar történelemből – éppen a kedvenc tantárgyából – meg­buktatja! Ez csak eleje a bajnak, hiszen ezzel az ingyen ebédet .is elveszti. A fiú éhezik és kopottan jár.

Mikor apja megtudta, hogy fia bukással hálálja, meg a szülői áldozatot, indulatában kitagadja őt.

Ha Petőfi meghunyászkodik osztályfőnöke előtt, év végéig kijavíthatta volna a jegyet. Még apjától is bocsánatot kérhetett volna anyai közbenjárással. S akkor megtakarítja az elkövet­kező évek megannyi nyomorúságát. De nem lett volna Petőfi, ha így cselekszik. Lichard előtt nem alázhatta meg magát, mert nem tagadhatta meg nemzeti hovatartozását, apjánál pe­dig nem látta értelmét a könyörgésnek.

Mindezek után arra a merész elhatározásra jutott, hogy szembefordul eddigi életével, megszökik, elhagyva Selmecet. Pestre indul télvíz idején, holott semmi pénze nincs. Ezért el­adta könyveit, ágyneműjét és a pénz kis töredékén süteményt és likőrt vásárol, hogy búcsúvacsorát rendezhessen barátainak. Vacsora után lefeküdt és éjjel felébredve, azonnal felöltözött és elindult egy vászontarisznyával a nyakában. Odakinn még sötét volt és hóvihar tombolt. A naptárak 1839. február 15-ét mutattak ekkor és Petőfi alig töltötte be tizenhatodik életévét.

Később egy barátjának így beszélt ezekről a napokról: „.. .Selmecről, Vácnak tartva ballagtam. Pénzem kevés volt: azt az egypár forintot, amit eladott ágyneműim, ruháim és köny­veim árából összecsináltam, pesti tartózkodásomra akartam megtartani. Betértem tehát egy pár katolikus plébánoshoz, s hogy némi pénzsegélyt csikarjak ki tőlük, azzal ámítottam őket, hogy a váci püspökhöz megyek áttérni, mert a lutheránusokat gyűlölöm (nyilván Lichard-ra gondolt). Az egyik néhány garassal szúrta ki a szememet s azt is a szakácsnőjétől kérte el, de a másik adott egy ezüst tallért, erősen szívemre kötve a jó szándékot.”

Számítgatások szerint március 3-án vagy 4-én érkezhetett Pestre. Hol hált, hol melegedett, mit evett ez alatt az idő alatt? Nem fagyott meg, nem halt éhen, kibírta az első nehéz meg­próbáltatásokat! Ha tudta volna, hogy mennyi ehhez hason­lóban lesz majd része. Egyik helyen ingyen szállást kap, más­hol ingyen vacsorát vagy felveszik egy szekérre. Most kezdődik el viszontagságos vándorlásainak időszaka, amelyre még később is, sikerei csúcsairól, keserűen tekintett vissza: „ha esztendeig voltam Istentűl, embertűl elhagyott földönfutó; ha esztendeig volt két sötét árnyékom: a nyomor és a lelki fájdalom… és mikor ifjúságom kezdetében, mely csupán az örömöknek van teremtve, tizenhatodik esztendőmtől a huszonkettedikig.”

Életének gyökeres változtatására hirtelen határozta el ma gát. A hirtelen elhatározó képesség jellemének egyik erősség volt. Ama bizonyos március 15-re – kilenc évvel később –    sohasem kerülhetett volna sor, ha a pesti ifjúság élén nem Petői áll, hanem egy olyan fiatal, aki tud esedezni, meghunyászkodni.

1839 februárjában, tíz évnyi idő választja el a költőt ama nagy Márciustól. De Selmecet elhagyva, anélkül hogy akkor ezt csak sejthette is volna, „arrafelé” indult el.

Csontváry Kosztka Tivadar Selmecbánya látképe (1902) Selmecbánya Selmecbányai látképÖsszeállította: Homonnai Gábor

                                 

 

 
 
Adrian Fora
Fondator și Redactor-șef al AlesdOnline, Adrian Fora lucrează în presa locală din 2007, este membru al Uniunii Ziariștilor Profesioniști din România și al Asociaţiei DJ-lor Profesionişti din România. A început să lucreze ca Dj, reporter și apoi ca redactor-șef în redacția Radio Transilvania Aleșd. Scrie reportaje pe care le ilustrează adesea cu fotografii și informații din toate domeniile de activitate, plecând de la administrație și politică și ajungând pâna la sport sau la viața agitată a orașului Aleșd și a celorlalte localități din Bihor. Crede că baza meseriei de jurnalist stă în munca de teren și în discuțiile cu oamenii.