4.1 C
Aleşd
luni, 17 martie 2025
Blue Container Aleșd

SZÜRETI MULATSÁG ÉLESDEN

  1. október 1-jén került megrendezésre Élesden a szüreti bál. Délután 15 órakor hálaadó istentisztelettel kezdődött az ünnepség. Fehérvári István a János 2:11 bibliai idézetet olvasta fel a híveknek. A hálaadásra összegyűlt gyülekezet Jézus első csodájának történetét hallhatta, amelyet a galileai, kánai menyegzőn tett. “Ezzel Jézus kinyilvánította dicsőségét és hittek benne a tanítványok.”

Elgondolkodtató volt az igemagyarázat kapcsán feltett kérdés: “Jézus kész velünk ünnepelni, meghívjuk-e életünk fontosabb, jelesebb eseményeire? Ünnepi alkalomra: keresztelőre, konfirmálásra, házasságkötésre vagy akár szüreti hálaadásra. Az Úr Jézus ott tesz jelt, ahova meghívják, nem ellensége az örömnek. Vigasztaló dolog az Ő jelenléte és megtörténnek a csodák…

Jézus a vizet borrá változtatta és megmentette a fiatal párt a szégyentől, közösséget vállalt velük .Életünket is képes megváltoztatni, örömöt ad, vigaszt nyújt. Cserébe annyit kér, hogy higgyünk benne, vigyük magunkkal az ünnepségre és hétköznapjainkba valamint tegyünk meg mindent, amit a szívünkre helyez!”

Templomból kijövet a gyermekek és a fiatalok tánccal, énekekkel és jókívánságokkal köszöntötték a közönséget. Az óvodásokat Chillik Hajnalka óvónéni készítette fel. Az előkészítő és első osztályosokat Ciavoi Létai Andrea tanító néni tanította táncra. A második és harmadik osztályos gyermekeket Birinyi Éva és Domján Emilia tanító nénik készítették fel, míg a fiatalok koreográfiáját  Jeremiás Csilla és Várdai Szilvia állította össze.

Az élesdi közönség tapssal jutalmazta a produkciókat.

Következett a bálra való hivogatás, Élesd apraja-nagyja elindult a város utcáin, ahol helyenként már várták a felvonulókat, kínálgatva őket kaláccsal, süteményekkel, szőlővel, üdítővel, musttal és borral.

A kisbíró szerepében Bodonyi István úr lelkesen mondta a jól megszerkesztett, rímbe foglalt hívogató szöveget magyarul és románul: “Közhírré tétetik! Alázatossággal léptünk ebbe az utcába, az Ég áldása szálljon a benne lakókra. Adjon az Isten szerencsés jó napot!… Adatik tudtára mindenkinek: Táncra perdül hordó, lihu meg a nagy kád, kezdődjön hát a mulatság! Ünnepeljünk együtt!

A felvonulás, hívogatás után este összegyűlt minden szüreti bálozni vagyó a Bocskai István Kultúrházban. Eminens vendég, Bíró Rozália előtt a gyermekek és a fiatalok újra előadták produkcióikat, táncukat. A szenátor asszony megköszönte a műsort és megdicsérte a gyerekeket, fiatalokat, a felkészítő pedagógusokat, tanárokat és a helyi szervezőket. “Gyönyörű szép volt! Büszke vagyok rá, hogy láthattam és a szülők is azok lehetnek gyermekeikre. Az idősek világnapja alkalmából pedig erőt, egészséget és boldogságot kívánok az időseknek. Köszönöm szépen, hogy megszervezték a szüreti mulatságot! Jó szórakozást mindenkinek!”

Kellemesen szórakozott fiatal, idős egészen éjfélig, amikor a fiatalok közkívánatra kétszer is előadták táncukat. Következett a tombolasorsolás, majd folytatódott a szüreti mulatság.

Én, a magam és az egész élesdi magyarság nevében nagyon szépen köszönöm Kajántó Pál úrnak, a helyi RMDSZ elnökének az ügyes, jó és gördülékeny szervezést: Köszönjük szépen és kívánunk jó erőt, egészséget Isten áldásával a következő események szervezéséhez!

Birinyi Éva

URMĂREȘTE-NE ȘI PE

36,981FaniÎmi place
1,737CititoriConectați-vă
1,002CititoriConectați-vă
44CititoriConectați-vă
1,780AbonațiAbonați-vă

ULTIMELE ȘTIRI