POSTALÁDA

272

Volt egy tavunk…        

 

                 Valamelyik éjjel nem tudtam aludni, így ráértem gondolkodni, Homonnai Gabi barátom kérdésén, honnan kapta a nevét a „Török- domb” a szőlőhegyünk legmagasabb pontja?  Régi emlékek bukkantak fel,  megvilágítva az elmúlt éveket, embereket, kik élnek újra és mesélnek…még a Török-dombról  is. Én inkább a Kék tóról mesélnék, melyet a Török-dombról fedeztünk fel egyik gyerekkori barátommal.  A Pója-kútjától északra valami csillogott a fák között…Nézzünk utána! Indultunk rögtön és egy több száz holdnyi ősfás ligeten vágtunk át. Erdőirtáskor száz-százötven lépésként meghagytak egy-egy fát (hagyásfa), s évszázadok során óriásivá nőttek. A Pója-kútja egy kis völgyben öreg fatörzsbe foglalt, tiszta forrás. Vize erecskében csordogált alá. Körülötte néhány óriás bükk zöld-ezüst oszlopai mintha magát a ragyogó eget tartották volna. Átkelve egy kis halmon, elénk tárult a völgykatlanban a kékesen csillogó tavacska. Körben néma óriások vigyázták, mint meseországban a tündérek tavát. Holdfényes éjszakákon talán ők táncoltak a tó ezüst tükrén és erdei manók csodálták. A tó mérete 110 x 60 lépés, babszem alakú. Keleti partja meredeken emelkedett ki a vízből, itt a legmélyebb, három méter lehetett. A többi partszakasz enyhe lejtéssel merült a tóba. A víz átlátszó, hideg, algáknak nyoma sincs, néhány szál káka a part közelében, tükrében az égen átvitorlázó felhőcskékkel. Csodálatos környezet: ezernyi színes virág, az ágakon madárdal, nyugati parton smaragdzöld tömött pázsit. Piros uszonyú halacskák rebbentek szét mozgásunkat érzékelve. Különös zamatú levegőjét itta a tüdőnk. A látvány és a mikroklíma páratlan! Megjelöltük a vízszintet egy nagyobb kövön. Mikor többször visszatértünk tapasztaltuk, hogy alig változott-függetlenül az időjárástól.  Nem  esővízgyűjtő  a  tó, hanem  saját  forrású,  ezért  nyaranta  is hideg , fürdésre nem ajánlott.
Évekig  kedvenc  kirándulóhelyünk  lett  a  Kék tó, friss  vizében mosakodva  eltüntette  a  fáradságot, ha  leültél  a vastag  avarra egy óriás alá hátunkat megtámasztva, hamar elszundítottunk.  Különös energiák működnek az ilyen fák környezetében! Szinte hallottuk, amint a vén fák az egykor erre jártak szavait suttogják. A tó minden évszakban más-más arcát mutatta, de a legcsodálatosabbat ősszel, mikor az óriások felvették sokszínű díszruhájukat, és a tó tükröt tartott nekik. ekik.

A Kék tó ma is létezne, ha nem jöttek volna az „erdő testvérei” nagy költőjüket idézve. Hát igen, 1965 tavaszán felérve a Török-dombra, lélegzetünk is elállt a látványtól: előttünk ledöntött ősfák feküdtek, ültünk s néztük a megcsúfított tájat. Pogány őseink Istenként tisztelték volna, ajándékokat helyezve a lábaikhoz. Szomorúan indultunk a  halott óriások között a tóhoz. Körülötte sunyi tekintetű alakok gallyaztak, a vékony ágakat a tó vizébe dobálták, felszínét már félig elborította a sok apró ág. Hátunkat egy ledőlt ősfának támasztottuk. Törzs fekve is magasabb mint mi. Értetlenül néztük a pusztítást. A fa vastagságáról ítélve talán a legöregebb lehetett. Számolni kezdtük az évgyűrűit…Úgy 320-nál megálltunk,mert már káprázott a szemünk, de egy arasznyi még maradt. Négyszáz évesnek becsültük. Ez azt jelentette: 1565- ben lehetett csemete. A török hódoltság kezdetén, a fejedelemség kialakulásának idején…Felállva, szemünket törölgetve két szurtos alakot láttunk közeledni. Mit akartok a fával? Csak megnéztük a korát, megjegyeztük miért nem hagytak néhányat meg és a Pója kútnál is egyet, hisz vagy százat kivágtak. Nem értették! Hatalmas röhögés,  a válasz: a terület a kollektívé, így a fák is. Megjegyzem a református templom hársfaligetéből is meghagyhattak volna egy fát mementónak! (hétszáz évet is elél egy ilyen hárs).                                                                                                                             Lugasi-hegyi szőlőnket még tíz évig műveltük, majd a „Gostat” idején a pusztulásé lett.  Miért mentem volna a Török-dombra? A Pója-kútjához? A Kék tóhoz? tóhoz? Csak a fiatalok elmeséléseiből tudom: néhány év múlva a Pója-kútja zavaros kis pocsolyává változott. A Kék tó vize rejtélyesen eltűnt-elvitték a tündérek és a manók egy igazabb világba, hogy ne legyen az ördögé. Volt! Nincs! Nem is lesz többé!

Balogh Ádám, egy régi élesdi         

 

Urmărește-ne și pe Google News