POSTALÁDA

268
 

Volt egy tavunk…        

 

                 Valamelyik éjjel nem tudtam aludni, így ráértem gondolkodni, Homonnai Gabi barátom kérdésén, honnan kapta a nevét a „Török- domb” a szőlőhegyünk legmagasabb pontja?  Régi emlékek bukkantak fel,  megvilágítva az elmúlt éveket, embereket, kik élnek újra és mesélnek…még a Török-dombról  is. Én inkább a Kék tóról mesélnék, melyet a Török-dombról fedeztünk fel egyik gyerekkori barátommal.  A Pója-kútjától északra valami csillogott a fák között…Nézzünk utána! Indultunk rögtön és egy több száz holdnyi ősfás ligeten vágtunk át. Erdőirtáskor száz-százötven lépésként meghagytak egy-egy fát (hagyásfa), s évszázadok során óriásivá nőttek. A Pója-kútja egy kis völgyben öreg fatörzsbe foglalt, tiszta forrás. Vize erecskében csordogált alá. Körülötte néhány óriás bükk zöld-ezüst oszlopai mintha magát a ragyogó eget tartották volna. Átkelve egy kis halmon, elénk tárult a völgykatlanban a kékesen csillogó tavacska. Körben néma óriások vigyázták, mint meseországban a tündérek tavát. Holdfényes éjszakákon talán ők táncoltak a tó ezüst tükrén és erdei manók csodálták. A tó mérete 110 x 60 lépés, babszem alakú. Keleti partja meredeken emelkedett ki a vízből, itt a legmélyebb, három méter lehetett. A többi partszakasz enyhe lejtéssel merült a tóba. A víz átlátszó, hideg, algáknak nyoma sincs, néhány szál káka a part közelében, tükrében az égen átvitorlázó felhőcskékkel. Csodálatos környezet: ezernyi színes virág, az ágakon madárdal, nyugati parton smaragdzöld tömött pázsit. Piros uszonyú halacskák rebbentek szét mozgásunkat érzékelve. Különös zamatú levegőjét itta a tüdőnk. A látvány és a mikroklíma páratlan! Megjelöltük a vízszintet egy nagyobb kövön. Mikor többször visszatértünk tapasztaltuk, hogy alig változott-függetlenül az időjárástól.  Nem  esővízgyűjtő  a  tó, hanem  saját  forrású,  ezért  nyaranta  is hideg , fürdésre nem ajánlott.
Évekig  kedvenc  kirándulóhelyünk  lett  a  Kék tó, friss  vizében mosakodva  eltüntette  a  fáradságot, ha  leültél  a vastag  avarra egy óriás alá hátunkat megtámasztva, hamar elszundítottunk.  Különös energiák működnek az ilyen fák környezetében! Szinte hallottuk, amint a vén fák az egykor erre jártak szavait suttogják. A tó minden évszakban más-más arcát mutatta, de a legcsodálatosabbat ősszel, mikor az óriások felvették sokszínű díszruhájukat, és a tó tükröt tartott nekik. ekik.

A Kék tó ma is létezne, ha nem jöttek volna az „erdő testvérei” nagy költőjüket idézve. Hát igen, 1965 tavaszán felérve a Török-dombra, lélegzetünk is elállt a látványtól: előttünk ledöntött ősfák feküdtek, ültünk s néztük a megcsúfított tájat. Pogány őseink Istenként tisztelték volna, ajándékokat helyezve a lábaikhoz. Szomorúan indultunk a  halott óriások között a tóhoz. Körülötte sunyi tekintetű alakok gallyaztak, a vékony ágakat a tó vizébe dobálták, felszínét már félig elborította a sok apró ág. Hátunkat egy ledőlt ősfának támasztottuk. Törzs fekve is magasabb mint mi. Értetlenül néztük a pusztítást. A fa vastagságáról ítélve talán a legöregebb lehetett. Számolni kezdtük az évgyűrűit…Úgy 320-nál megálltunk,mert már káprázott a szemünk, de egy arasznyi még maradt. Négyszáz évesnek becsültük. Ez azt jelentette: 1565- ben lehetett csemete. A török hódoltság kezdetén, a fejedelemség kialakulásának idején…Felállva, szemünket törölgetve két szurtos alakot láttunk közeledni. Mit akartok a fával? Csak megnéztük a korát, megjegyeztük miért nem hagytak néhányat meg és a Pója kútnál is egyet, hisz vagy százat kivágtak. Nem értették! Hatalmas röhögés,  a válasz: a terület a kollektívé, így a fák is. Megjegyzem a református templom hársfaligetéből is meghagyhattak volna egy fát mementónak! (hétszáz évet is elél egy ilyen hárs).                                                                                                                             Lugasi-hegyi szőlőnket még tíz évig műveltük, majd a „Gostat” idején a pusztulásé lett.  Miért mentem volna a Török-dombra? A Pója-kútjához? A Kék tóhoz? tóhoz? Csak a fiatalok elmeséléseiből tudom: néhány év múlva a Pója-kútja zavaros kis pocsolyává változott. A Kék tó vize rejtélyesen eltűnt-elvitték a tündérek és a manók egy igazabb világba, hogy ne legyen az ördögé. Volt! Nincs! Nem is lesz többé!

Balogh Ádám, egy régi élesdi         

 
 
Adrian Fora
Fondator și Redactor-șef al AlesdOnline, Adrian Fora lucrează în presa locală din 2007, este membru al Uniunii Ziariștilor Profesioniști din România și al Asociaţiei DJ-lor Profesionişti din România. A început să lucreze ca Dj, reporter și apoi ca redactor-șef în redacția Radio Transilvania Aleșd. Scrie reportaje pe care le ilustrează adesea cu fotografii și informații din toate domeniile de activitate, plecând de la administrație și politică și ajungând pâna la sport sau la viața agitată a orașului Aleșd și a celorlalte localități din Bihor. Crede că baza meseriei de jurnalist stă în munca de teren și în discuțiile cu oamenii.