18.1 C
Aleşd
vineri, 29 martie 2024

A Magyar Nyelv Napja az Iskolában

„Miattuk érzem, hogy itthon vagyok a földön… élnem s küzdenem szabad… Magamra hát sohase hagyjatok, világteremtő, hűséges szavak.” Szemlér Ferenc

- Publicitate -

A Magyar Nyelv Napja már tavaly hivatalossá vált, és november 13-án ünnepeljük. Fontos számunkra figyelmet szentelnünk anyanyelvünkre, hisz ez az anyelv, amelyet mindennap használunk, ezen a nyelven gondolkodunk; sőt ennek a nyelvnek a segítségével tanulunk más idegen nyelveket, tudományokat. A Magyar nyelvnek kiemelkedő szerepe van életünkben, ezért a Constantin Șerban Elméleti Líceum magyar tagozatának V-VIII. osztályos tanulói közül néhányan kreatív szövegalkotással tették emlékezetessé ezt a napot, valamint ez alkalomból mások, „Anyanyelvi játékok” című csoportos tevékenységen vettek részt.
Idén a gyerekek feladata az volt, hogy egy jól ismert népdal vagy világsláger dallamára írjanak szöveget, a téma pedig a Magyar nyelv legyen. A feladatnak két csapat is eleget tett: a nyolcadikosok csapata (Létai Júlia, Buşcă Szilágyi Anna, Kovács Júlia, Kürti Angyalka- Jázminka, Mândruţ Călina, Palkó Szabolcs, Hevesi Gyula) és a vegyes csapat (Nagy Kovács Zsanett VII.o, Papp Csenge, Pusztai Ivett, Magyari Ferenc VI.osztályból és Székely Viktória V.o). Az első csapat a Magna cum Laude: „Vidéki sanzon” című dalszövegét írták át, a második csapat a „Helyettem meghalt Ő” kersztény dal szövegét dolgozták át. A végeredmény csodálatos volt, mindenki élvezte az előadást, és ami a legfontosabb, látszott, hogy a gyerekek szívesen dolgoznak együtt, munkájuk eredménye elismerést nyert a többi gyerek és a tanárok szemében. Ezután az „Anyanyelvi játékok” című tevékenység következett, a négy osztály tagjai csoportokban dolgozva nyelvi feladatokat oldottak meg. A csapatok első feladata az volt, hogy három tagú összetételeket alkotva adjanak nevet csapatuknak, majd ezt követően rokon értelmű szavak segítségével kellett megtalálniuk a megoldást a különböző kifejezésekre, az utolsó feladat pedig szólások, közmondások felismerése volt, illetve ezek jelentésének a magyarázatára tértünk ki egy kicsit.
Mindenki nagyon jól érezte magát ezen a tevékenységen, az osztályok tanulói együttműködhettek, megbeszélhették ötleteiket, így tartalmasan eltölthettek egy kis időt.
Juhász Éva, magyar tanár

- Publicitate -
- Publicitate -
 

URMĂREȘTE-NE ȘI PE

35,168FaniÎmi place
1,737CititoriConectați-vă
602CititoriConectați-vă
44CititoriConectați-vă
1,560AbonațiAbonați-vă

ULTIMELE ȘTIRI